Oldaltérkép | E-mail
Kegyelem Alapítvány  
 
Tahi 2014
Tahi 2013
Tahi 2012.
Tahi 2011.
Tahi 2010
Mátrafüred-Sástó 2009
Tahi 2008
Tahi 2007
Gyorslinkek
   
Mátrafüred-Sástó 2009
   
 

Milyen volt a Kegyelem Alapítvány 2009-es tábora?

Lássuk hogy érezték magukat a táborozók!

 

Ficsór Réka

Ezen a táboron nagyon sokat tanultam Istenről és Dávidról is. Nagyon tetszett, amit Albi bácsi mondott. Örültem neki, hogy 3. lett a csapatunk. Nagyon jó csapat volt.

Zita (15)

Lelkileg nagyon építő volt a tábor. Megtanultam hangosan imádkozni úgy, hogy nem csak a sablonszöveget mondom. Kaptam bátorítást, erősítést, feddést, sokkal közelebb kerültem Istenhez. Nagyon jók voltak a programok is, és jó volt, hogy sokat lehettem a barátaimmal is. Szuper hét volt!

Anna

Nekem nagyon tetszett ez a hét! Sok új barátot szereztem! És Istenhez közelebb kerültem! :) A legjobban az aranyhalászat tetszett!

M. B.

Jól éreztem magam az idei táborban is, bár érzésem szerint, és mások szerint is sokkal gyorsabban telt el ez a hét, mint például tavaly.

Az első túrán részt vettem, amiben a Kékestető meghódítása volt a cél, bár nem sikerült, és 3-4 alkalommal el is tévesztette az irányt a vezetőnk, de azért jó volt.

A szobák szerintem nem voltak annyira jók, mivel csak 4 gyerek fért be, és az ágyak is kényelmetlenek voltak egy kicsit. Az udvar kb. akkora, mint Tahié, de a házak több részre osztják, és így kisebbnek tűnik, de legalább volt kibetonozott pálya a focizáshoz, kosarazáshoz, röplabdázáshoz. Az egész tábor jó volt.

Várom Tahi 2010-et.

Szekeres Tímea

19 éves vagyok és most voltam először ilyen táborban, ahol nagyon jól éreztem magam. Voltak emberek, akiket ismertem, de többségét nem. Első nap úgy éreztem, hogy nem fogok tudni beépülni, de aztán azt vettem észre, hogy egyre több emberrel ismerkedem meg.

Tanítások, beszélgetések nagyon jók voltak… építőek és elgondolkoztattak sok dologban. Másfél éve ismerem az Úr Jézust, de a tábor ráébresztett, hogy közel sem ismerem annyira, amennyire kellene. Sokat tanultam, hogy mit hogyan kellene tennem, cselekednem, beszélnem, hogy példaértékű hívő életet élhessek, hogy a majdani gyerekeim előtt jó példa legyek.

Nagyon örülök, hogy eljöhettem és, hogy tanulhattam sokat. Hálás vagyok ezért nagyon is!

Csvila Ráhel

Nekem az idei táborom nagyon harcos volt. Elbizonytalanodtam dolgokban és a tanításokon, beszélgetéseken keresztül rá kellet jönnöm, hogy Isten véleményét ki kell kérnem. Úgy indulok neki most a hétköznapoknak, hogy sok mindenben nem tudom, hogy hogy lesz tovább, de tudom, hogy Istenre fogok sok erőt, időt szánni, mert nélküle nincs értelme bármit is tenni, tovább csinálni.

[Névtelen]

A hét gyorsan elszállt. Annyira, hogy észre se vettük. A programok jók, kedvesek és érdekesek. A kedvenceim a számháború, a túrák és a táborzáró túra. A szállás kényelmes és puha volt.

Bálint

Hát természetesen nagyon jól éreztem magam a társaság miatt. Ilyen társaságban nem lehet rossz a tábor. A hely az, ami nem volt olyan jó. Kicsi volt, nagyon rosszak voltak az ágyak és papírból voltak a falak és áthallatszott, ha valaki a szomszéd szobában suttogott. Az se volt jó, hogy sokan nem jöttek el.

De összességében szerintem senki nem mondhatja, hogy rosszul érezte magát.

[Névtelen] (7.évfolyamos)

A hét nagyon jó volt! Azok, akik csak a helyszínváltoztatás miatt nem jöttek, nagyon sajnálhatják!

Jók voltak az énekek, a gyertyaúsztatás, a tavon folyó feladatok. A tó maga gyönyörű volt és a tanítók is nagyon kitettek magukért (nem hiába!).

Köszönöm a lehetőségeket!

[Névtelen]

Nekem az volt a legjobb ezen a héten, hogy csónakáztunk! És még a táborzáró túra!

[Névtelen]

Nagyon jó volt! Voltunk az Adrenalin parkban és voltunk csónakázni. Sok verseny volt. Tanultunk Istenről és Dávidról. Nagyon tanulságosak voltak a történetek. Sokat énekeltünk és játszottunk.

[Névtelen] (17)

Idén kevésbé izgatottan vártam a KEGYELEM tábort. A megszokott Tahi tábor helyett új helyen, Sástón voltunk. A hét számomra döcögősen indult, valahogy nem volt túl sok kedvem az egészhez. De Isten gondoskodott a jókedvről is.

Minden délelőtt a csoportbeszélgetésen szólt hozzám. Nagyon sokat épültem. A programok jók voltak. Azt hiszem mindenki szerint a legjobb a kalandpark volt, valamint a fakultatív túrázás. Néhányan Albi bácsival az erdőn keresztül mentünk.

Szombaton úszó gyertyákat tettünk a közeli tóra. Énekeltünk, dicsőítettük Istent. Kimondhatatlanul jó volt. Többen is odamentek felnőttekhez, hogy imádkozzanak az illetőért, hogy Krisztus belépjen az életébe.

Nagyon hálás vagyok ezért a hétért. Köszönjük!

[Névtelen]

Az idei tábor nagyon sokat adott nekem, főleg lelki értelemben.

Az egyik barátom, aki nem volt hívő, és még Isten létében is bizonytalankodott, a hét folyamán egyre közelebb került Istenhez, és szombat este el is ment az egyik felnőttel imádkozni, és behívta a szívébe Istent. Az imáink meghallgattattak.

Én is közelebb kerültem Istenhez, fel tudtam töltődni lelkileg, és tudtam változtatni számos rossz szokásomon (vagy elkezdtem változtatni), amik így elém jöttek a hét folyamán.

A programok is nagyon jók voltak. A csapatversenyen a csónakázás, amikor a csapatból 4 embernek palackokat kellett kiszedni a vízből, tök poén volt. Csütörtökön az adrenalin parkban a függőhíd és a bobozás is jó volt.

Nem bántam meg, hogy elmentem.

Jobbágy Csongor

Nekem különösen az tetszett a táborban, hogy minden precízen volt megszervezve, nagy pontossággal. A túrák nagyon izgalmasak voltak, és nagyon ötletesen volt kitalálva az útvonal.

A hangulat is nagyon jó volt, senkinek nem kellett attól félnie, hogy nem tud kivel egy jót nevetni.

A mozgás nagy hangsúly volt a táborban. Ez megmutatkozott a túrákban és a sport lehetőségekben.

Az Istennel való kapcsolat is nagyon aktív volt. A reggeli áhítatok nagyon lényegre törőek voltak, a délutáni és az esti foglalkozáson pedig mindenki magába nézhetett.

Minden évben egyre jobb a tábor, ezt én tapasztalom. Jövőre még ennél is jobb lesz.

Szántó Eszti

Amikor megérkeztem, egy kicsit megijedtem, mert Tahihoz viszonyítva egy kissé lepukkant helyre vezettek. Nyikorogtak az ágyak, csak két szekrény volt, tükör nincs és az egésznek olyan kórház hatása volt. Egy néhány óra után összeismerkedtem a szobatársaimmal és pár nap után a többiekkel is.

A barátságnál még a nyikorgó ágyak sem zavarnak. Azért nagyon hiányzik Tahi!!!

Molnár Evelin

Nekem nagyon tetszett ez a hét. A legjobban a tanítások, a bobozás és a táborzáró túra tetszett. Bár minden nagyon tetszett.

Molnár Barbara

Nagyon tetszett ez a tábor! Rengeteg új élménnyel gazdagodtam! Számomra ez a tábor egy megkönnyebbülés!

Nagyon élveztem a tanítást, a játékokat, és jövőre is szeretnék jönni. Éreztem Isten szeretetét, és megtapasztaltam, hogy jó az Úr, örökké tart szeretete.

Ajánlom mindenkinek!

[Névtelen]

A szombat este nagyon jó volt. Virág alakú gyertyát raktunk a tóra szombat este. Akkor rájöttem, hogy milyen jó, hogy keresztény barátaim vannak.

[Névtelen]

Sok szeretetet kaptam mindenkitől. A legjobb az adrenalin park volt és az egyik meglepetésvendég! + a számháború!!!!

[Névtelen]

Nagyon jól éreztem magam a bobon és minden máson is. Nagyon durva volt a függőhíd. Nagyon tetszett a számháború, és a többi program is.

[Névtelen]

Nekem a legjobb élményem a sok közös éneklés, a kincsvadászat, és az adrenalin park volt!!! Nagyon élveztem ezt a tábort és remélem jövőre is el tudok jönni!!!

[Névtelen]

Nagyon örülök, hogy sok barátom lett és elkezdhettem a helyes úton járni. Nagyon jó volt bobozni és a programokon részt venni. Annak is örülök, hogy megtanultam szeretni másokat és most már elfogadok mindenkit úgy, ahogy van.

[Névtelen]

Nekem az aranymosás volt a legjobb, mert haza lehet vinni a szép köveket.

Széll Dalma

Nagyon sokat jelent nekem ez a tábor, több évvel ezelőtt itt tértem meg. Nagyon örülök, hogy ebben az évben is eljöhettem.

Idén Mátrafüred-Sástón táboroztunk Tahi helyett, de itt is ugyanolyan jól éreztük magunkat. Sokat jelentett nekem az esti beszélgetés a szobában tanítóinkkal.

Nagyon áldásos hét volt, remélem, hogy jövőre Tahiban találkozhatunk újra.

[Névtelen]

Idén máshol táboroztunk, mint ahol megszokhattuk. Ettől függetlenül nagyon jó volt!

Voltunk az adrenalin parkban, ahol függőhíd, bob, quad, és még sok minden más nagyon izgalmas volt. Csónakáztunk a szobánkkal, és hihetetlenül élveztük! Nagyon jók voltak a személyes beszélgetések, közelebb vittek egymáshoz. Lehetett érezni azt, hogy a csapatok is összeszoktak, jó közösség volt.

Isten hatalmas szeretete érződött egész héten.

[Névtelen]

Nagyon jó volt. A legjobb a táborzáró túra, az adrenalin park és a szombat este volt. Igazából minden. Ja, és a csónakázás is szuper volt.

[Névtelen]

Jó volt a szabadidő, meg minden.

K. B.

Most először voltam ebben a táborban és egyáltalán nem csalódtam benne.

Nagyon jó programok voltak, a tanítások, az éneklés, a versenyek, az adrenalin park… Egy fantasztikus hét volt, megismertem sok embert és közeledtem Isten felé. Rengeteget tanultam!

Azt hiszem, ha lehetőségem lesz rá, jövőre is jövök.

Szabó Norbert

Meghatározóak voltak számomra az igei tanítások, mert nagyon sokat épültem belőle. Tetszett a felnőttek odafigyelő szeretete és, hogy dús programot csináltak a gyerekek számára(nekünk).

Síró Illés

Nekem nagyon tetszettek a túrák és minden egyéb program. Nagyon örülök, hogy eljöttem ebbe a táborba és sokat tanulhattam, épülhettem.

Sárkány János

Nagyon örültem, hogy ismét eljöhettem a táborba. Minden program nagyon ötletes volt és úgy vettem észre, hogy senki sem unatkozott, mert nagyon sűrűk voltak a programok.

Ez volt a 4. évem a táborban, és egyiket sem bántam meg, hogy elmentem. Remélem jövőre is el tudok jönni, régi és új barátaimmal találkozni és Istennel való közösségemet erősíteni.

Magyar Dániel

Nagyon jól éreztem magam a tábor ideje alatt. Az érettségi és a tanév után meglehetősen fáradt, kedvtelen és gyenge voltam, de úgy érzem minden téren rengeteget erősödtem.

Tasnádi Zsombor

Az igei tanítások meghatározóak voltak számomra, a programok(bár az eddigi évek színvonalához képest gyengébbek voltak) ötletesek voltak, a túrák kemények, de ugyanakkor tanító jellegűek voltak, a kitartásra buzdítottak. Úgy vettem észre, hogy senki nem unatkozott a tábor ideje alatt. A táborzáró est -szerintem- nem csak nekem volt meghatározó.

Rengeteget erősödtem minden téren és a jövő évi táborba is el szeretnék menni.

S. István (8)

A bobozás- élményes és gyors volt.

Sz. Rebeka (8)

Minden tetszett, de az tetszett a legjobban, hogy egyáltalán itt lehettem.

Sz. Hanna (8)

Tetszett a számháború, lehetett az erdőben bujkálni és a számokat könnyen le lehetett olvasni.

F. Anna (4,5)

Játszhattam mindenkivel és jó volt.

Sz. Gergő (8)

A tanítás tetszett, hogy az Úr Jézusról tanulhattunk és a legfontosabb dolgokról.

M. Andris (9)

Tetszett a táborzáró túra, a vicces és az ügyességi feladatokkal.

Szabó Viki

Remek volt az idei 2009-es gyermektábor is, ez alkalommal Sástón. Azzal a céllal jöttem, hogy lelkileg feltöltődjek, és volt rá alkalom, nagyon eredményes volt ez a hét.

A társaság is jó volt, rengeteget nevettünk, nem volt időnk unatkozni a rengeteg program mellett! Reggel szobánként áhítattal kezdtük meg a napot, majd reggeli után csoportbeszélgetésekre mentünk, amik nagyon tartalmasak voltak! Rengeteget énekeltünk is, s mint minden évben, idén is volt egy hét éneke, amely kötelező ének volt az énekversenyen, amely szintén remek volt. Mindegyik csoport nagyon kreatív volt, jó volt hallgatni! A hét végén táborzáró túrával zártuk a hetünket, amelyen különböző csapatok indultak, nagyon jó élmény volt!

Vasárnap volt a tábor utolsó napja, amelyen úrvacsoráztunk is az itteni istentisztelet alkalmával, majd végül véglegesen lezártuk a hetünket jelképesen, a tábor zászlójának ünnepélyes leengedésével.

 
     
 
Kegyelem Alapítvány| Kezdőoldal | Kedvencek közé powered by